S.K és Nixon

Nixon talált kutya, egy ismerősnél lakott, németjuhászokkal közös kennelben. Kíváncsi voltam, hogy tanult-e valamit a gazdájától, ezért már egy hét után elkezdtem foglalkozni vele, de semmilyen vezényszót nem ismert. Természetesen tisztában voltam vele, hogy ha megkerül a tulajdonosa, vissza kell adnom, ezért három hónapig - ennyi időt hagytunk a gazdájának, hogy rátaláljon - csak lasztizás, séta volt a program. Végül akinek a kennelében élt a kutya, felajánlotta, hogy vásároljam meg tőle és így is történt. 

2005 tavaszán, amikor már egy éve aktívan dolgoztam Nixonnal, az eredeti tulajdonos a tenyésztő honlapján meglátta, felismerte, és persze vissza akarta kapni. Elmondása szerint a kutya problémás kölyök volt, aki 8 hónaposan lépett meg az egyik ismerősétől. Állítólag nagyon keresték, amikor eltűnt, mégsem sikerült megtalálni. Én viszont ekkorra már nagyon kötődtem hozzá, és fél év elteltével a nevemre is írattam.

Jogász segítségét kértem, aki azt tanácsolta, írjam össze, mennyi pénzt költöttem Nixonra, és ezt az összeget követeljem az eredeti tulajdonostól, aki - meglepő módon- azonnal lemondott róla.

A kutyájával azonban továbbra is találkozni akart - talán azt remélte, majd felismeri? Nem tudom. Mivel akkoriban kutyasulit vezettem, az oktatás elejére meghívtam. Nixon szabadon mászkált, de a volt gazdájára rá sem nézett. Csak a labda érdekelte, a labda, a munka és én.

Végül happy enddel zárult a történet, a régi tulaj belátta, hogy nem képes a border collie energiáját levezetni és megfelelő munkát biztosítani neki. Nixonból kiváló mentőkutya lett, aki sok ember életét segített megmenteni. Hányatott kölyökkora ellenére hihetetlenül békés és kiegyensúlyozott, nagyon pontosan és szépen dolgozik. Rengeteg bevetési gyakorlaton, vizsgán vagyunk túl. Remélem még sok közös élményünk lesz együtt, imádom őt szőröstül-bőröstül.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy hozzám került.



Tanulságok:
- Mindig írassuk nevünkre a kutyát!
- Egyedi azonosító Chip (regisztrált is legyen);
- Eltűnéskor értesítsük a tenyésztőt is!

Közösen elért eredményeink:
Terelő képességvizsga
BH kísérőkutya vizsga
RH-T A és B (romkereső mentőkutya vizsga ,alap és emelt szint)
RH-FL A és B (területkereső vizsga alap és emelt szinten)
Speciális Mentőkutya Verseny Kőlapos 2006. 3. hely
Berényi Mentőkutya vizsga 2007. Területkutatás 1. hely
2008. Mentőkutya VB 13. hely.
Nixon a Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat Keresőkutyája.
2009. Nemzetközi Mentőkutya Verseny Solymár Területkutatás B szinten 2. hely
2009. Őszén a Sumátriai földrengés túlélői után kutatott...

Véletlenek pedig nincsenek - Brandybuck és Morgan története

A fotóját láttam meg először teljesen véletlenül egy kutyás fórumon. Kicsi, csapzott valami nagy szétálló fülekkel.  Nyomokban hasonlított egy border collie-ra, és ez elég volt ahhoz, hogy elkezdjen érdekelni. Lelkes lobbizásba kezdtem, hogy nézzük meg, hozzuk ki és keressünk neki gazdát. Hála a fajtamentőknek, két nap múlva jött is a telefon: mehetek a kutyáért, nézzem meg, ha tényleg border-féle, akkor ki is hozhatom, várja egy hely egy kutyapanzióban. Fogtam hát szegény páromat, és elindultunk a kutyáért, aki Szandi néven szerepelt a menhely honlapján.

Mikor megérkeztünk, kiderült, hogy a kutyát a saját gazdája adta le, mert folyton meglépett tőle a kertből. Gondosan mellékelte hozzá az oltási könyvét is, így az is kiderült, hogy az egyéves kutyának van össz-vissz egy darab oltása, és hogy a valódi neve Morgó. 5 kiló kutyatápért és némi készpénzért cserébe öt perc múlva ott ült az ölemben az autóban. A panzió felé tartva arról beszélgettünk a párommal, hogy egy ilyen helyes kis kutyához nem illik ez a komor név, ezért finomítva rajta egy kicsit, Morgan-re változtattuk.

A panzióba megérkezve mindenki értetlenül nézett ránk: milyen kutya? Ők nem tudtak róla, hogy ide jönne bármilyen mentett kutya… de mindegy is, mert nincs szabad kennelük, vigyem a kutyát, ahova akarom, de itt nem hagyhatom. Kétségbeesetten néztünk össze: vissza nyilván nem visszük szerencsétlen jószágot, másik panziót találni péntek este kilenckor nem sok esélyünk van… hát jó, ha már a sors így hozta, és véletlenül itt nincs hely, akkor hazavisszük arra a pár napra, amíg nem találunk neki rendes gazdát.

Amikor otthon alaposabban megnéztem, kiderült, hogy nemrég lehettek kölykei. Hogy mi történt velük, azt inkább nem szeretném tudni… az első pillanattól barátságos volt a két kutyánkkal és a cicáinkkal is. A páromtól viszont rettegett, látszott, hogy sok rossz élmény van már mögötte.  Egy alapos fürdés után készítettünk néhány fotót róla, teleszórtuk velük az Internetet, és vártuk, hogy jöjjön a tökéletes gazdi.

Az első néhány napban még magamnak sem mertem bevallani, hogy elvesztem. Udvariasan válaszolgattam az érdeklődő telefonokra, de minden csöngésnél összeszorult a gyomrom: jaj, biztos azért hívnak, hogy elvigyék! Elkezdtem megtanítani az alapdolgokra, kiderült, hogy nagyon okos, és szívesen vesz részt bármiben, ami játék (azóta ezt bebizonyította dog-dancing versenyeken, az agility-ben és a frisbee-ben is). Igazából két komoly gazdijelöltünk is volt: egyikük egy diák az iskolából, ahol dolgozom, ő végül családi problémák miatt nem tudta vállalni a kutyát. A másikat, bevallom férfiasan, én küldtem el, pedig minden szempontból ideálisnak tűnt. Két mentett kutyája volt, a fia szeretett bele Morgan fotójába, többször is felhívtak, hogy nagyon szívesen befogadnák a kutyát. De akkor már tudtam, hogy nem adom senkinek, így végül közöltem a hölggyel, hogy a kutya már gazdára talált. Ami igaz is volt: úgy döntöttem, hogy most már végleg összetartozunk.

Eltelt jó néhány hónap, és Morgan beilleszkedett, felvette az egyáltalán nem egyszerű életritmusomat. Mániákus autózóvá vált, az utcán figyelnem kellett, mert ha nyílt egy kocsiajtó, már ugrott is be, és vigyorogva elfoglalta a helyét az anyósülésen – akkor is, ha ült ott valaki. Ahova csak tudtam, vittem magammal, így jött velünk terelni is, annak ellenére, hogy a terelőösztön nyomai sem fedezhetőek fel benne. Az egyik ilyen alkalommal a pályán összefutottunk valakivel, aki akkor járt először birkaközelben a kutyájával. Elmondta, hogy egy tanyáról hozta el Csikaszt, mert eredetileg mentett kutyát szeretett volna, de amit kinézett magának a fajtamentős honlapon, az gazdára talált. Pedig a kisfia nagyon örült volna, ha hazaviheti Morgant… erre én kinyitottam a kocsim ajtaját, és kiugrott belőle a kutya, amit örökbe fogadtak volna, ha lett volna szívem odaadni. Szóval lebuktam, de nem bántam meg: Jucy barátságát is Morgannek köszönhetem. És ha valaki erre is azt mondja, hogy véletlen, az olvasson több mesekönyvet: én még hiszek a csodákban.